Pár évvel ezelőtt olvastam először egy Praktika magazinban a tegola ház készítésről. Volt egy kép egy nagyon szépen elkészített házikóról, melynek mediterrán hangulata azonnal magával ragadott. (Magáról a tegola készítésről, a különböző technikákról nem regélnék sokat, hiszen százan írták már le és dokumentálták lépésről-lépésre, hogyan is kell elkészíteni. Mint a legtöbb ilyen dolognál, a tegonál is érvényes, hogy a határ a csillagos ég, és tényleg bármi megvalósítható kis fantáziával, amit csak elképzelünk.) Persze azonnal felvettem az “ezt megcsinálom” listámra, és lázasan kezdtem keresni a hozzávalókat. Sajnos azonban akkoriban ilyenről, hogy rizspapír mifelénk még a hobbiboltban is csak éppen, hogy hallottak, beszerezni szinte lehetetlen volt. Az egyik helyen végül sikerült találnom egy példányt. Az hogy gyűrött volt és úgy nézett ki, mintha a kutya szájából rángatták volna elő, csak a kisebbik gond volt vele, a nagyobbik az volt, hogy a rizspapír téli házikóhoz való ajtót, és ablakokat ábrázolt. Na szép! Hogy lesz nekem ebből mediterrán házikóm? Ja és hozzáteszem, hogy mindezt a darab papírt 650 Ft-ért adták, ami persze nem egy olyan hatalmas összeg, de azért kicsit sokalltam. Végül hazavittem a rizspapírt, mert a győzött a vágy, hogy így vagy úgy, de elkészítsem a saját tegolámat. Óh, és a legjobb dolog persze, hogynemcsak rizspapírt, hanem tegolát sem lehetett akkoriban még kapni a hobbiboltban, úgyhogy újabb nehézségbe ütköztem. Szétnéztem néhány tüzép telepen, ahol nagyon kedvesen közölték, hogy a) nem tartanak ilyet, b) van, de egy darabot nem lehet vásárolni. A helyzet egyre reménytelenebbnek tűnt, de a segítség onnét jött, ahonnét nem is vártam: a párom nagyijának kertjéből….. Ugyanis a régi cserepek között megláttam egy régi tegola formára igen csak hajazó cserepet. Kicsit öreg, kicsit kopott volt, néhol hibás is, de én már akkor tudtam, hogy ez lesz a tökéletes alap! Ettől fogva megállíthatatlan voltam! Fogtam a levegőn száradó gyurmát, cserepeket és lépcsőt formáztam, szárítottam, festettem, majd ragasztottam volna. A darabok ugyanis semmilyen ragasztóval nem akartak egymáshoz tapadni, a levegőn száradó gyurmát úgy látszott nincs ami megfogja. Végül a ragasztópisztoly győzni látszott, bár ez sem tűnt a legstrapabíróbb megoldásnak, jobb híján ennél maradtam. A másik gondot az okozta, hogy mire és hogyan rögzítsem a ragaszthatatlannak tűnő cserepet, hogy meg tudjon állni, és ne dőljön el. Végül egy kiszuperált fadoboz hátuljára erősítettem, de még így is nagyon instabil volt. Végül félig-meddig elkészült a mű, de a ragaszthatatlansága annyira elvette tőle a kedvem, hogy az apró részletekkel már nem bajlódtam, és megelégedtem a nagyjából kész állapottal is. Aztán kerestem neki egy helyet, ahol érvényesülhet, és a bejárati ajtó melletti ablakpárkány zugában otthonra is lelt. A téliesre festett ajtók-ablakok hangulatát természetesen kissé átfestettem, hogy igazi nyári mediterrán hangulatot árasszon. Jó is volt minden így, mígnem egy napon a nem túl stabil építmény a gravitáció hatásának engedelmeskedve eldőlt, és alábucskázott az ablakpárkányról egyenesen a betonlépcsőre. Nem úszta meg, majdnem ripityára tört. Szétestek a “cserepek” széttört maga az alap is, darabokra hullott a lépcső. Néhány könnycsepp, és még több szitokszó elmorzsolása közben összeszedtem a darabokat, és fájó szívvel egy dobozba rejtettem őket, mert kidobni nem volt szívem. Aztán az idén az áldásos kamra takarítás közben megtaláltam. Alaposan átnéztem a törött darabokat, és arra a megállapításra jutottam, hogy a házikóm menthető! Ekkor már apósom jóvoltából birtokában voltam annak a nagyszerű ragasztónak, ami mindent, de tényleg mindent ragaszt, és úgy gondoltam, hogy ezzel vágok neki a Tegola 2.0 projektnek. Száguldottam célom felé, mint egy megvadult harci pitbull, és újra festettem, ragasztottam, dekoráltam és igyekeztem tanulni a hibákból és okosabban csinálni mint előtte. A legfontosabb az volt, hogy stabilabb legyen az épület, mint az előző, így alapnak egy régről megmaradt csempedarabot választottam, ami elég nehéz és kemény ahhoz, hogy megfelelően megtartsa a házat. Ezután, ahogy ráállítottam a “tegolát” hátulról levegőn száradó gyurmával alaposan megtámogattam, kitöltöttem a rést a csempe és cserép alja között, végül az egészet a csempéhez ragasztottam. Új stílust is kapott a viskó, ezúttal a görög nyár hangulatát idő színekben festettem meg.
A kilátszó “téglák” a falon dekorgumiból készültek, amit egy kis struktúrpasztával nyomkodtam át. A spalettákat jégkrémes pálcikákból farigcsáltam, a függönyöket pedig egy darabka fehér szövet anyagból festettem, akrilfestékkel.
A lépcső korlátjához olyan drótot kerestem, ami eléggé merev ahhoz, hogy legyen tartása, viszont vékony és könnyen hajlítható. Így gemkapcsokat egyenesítettem ki, majd hajtottam a nekem kellő formára kúpfogó segítségével, majd fekete körömlakkal megkapta a “kovácsoltvas” színt. Ahogy dugdostam őket össze néhol lemállott a festék, de így még inkább kopottas hangulata van, ami szerintem nagyon illik a házhoz. A halászhálót, mint a világítótornyál is, kenderkötélből csomóztam, a mentőmellény pedig levegőn száradó gyurma. A képen nem látszik túl jól, de az ajtó felett és mellett egy vékony drótháló szolgál virág futtatóként, erre kerültek fel a művirágok, amit még a húsvéti dekorációkból levágott darabok adtak. Szerencsém volt a megtalált csempedarabbal, mert annak mintázata a tengerparti homokhoz hasonlatos, így az alapot nem volt szükséges külön lefestem. A ház oldalára került egy fél cserép, mivel bár ezt sem igazán látszik, ott van egy hatalmas bemélyedés a falban. Ebbe a cserépbe úgy tervezem, hogy igazi növénykét ültetek majd, van olyan sziklakerti egyedem, aki szerintem ilyen pici helyen is jól tudná magát érezni. A tengerparti hangulat fokozása végett még pár kavics és egy lakatlan csigaház is került a a lépcső alá, és ezzel késznek nyilvánítottam a művet.
Tanulság: nálam a lényeg, mint a legtöbb projektemnél az volt, hogy minél kevesebbe kerüljön, és sok-sok otthon fellelhető dolgot fel tudjak használni. Nos ennél a háznál a valódi költséget a rizspapír jelentette, de utólag belegondolva sima festéssel is megoldható lett volna ennek kivitelezése. A többi anyag, levegőn száradó gyurma, ragasztók, festékek, már mind volt otthon, így ezek igazi plusz anyagi terhet nem róttak rám. Persze aki nagyon szép, és tökéletes házikót szeretne, sokkal, de sokkal kevesebb macerával, annak a hobbiboltok mostmár végeláthatatlan kínálatot nyújtanak a tegola ház készítéshez. Kapható maga a tegola, egy tucatnyi rizspapír variáció, külön pálcikák a spalettákhoz, drótok, virágok és egyéb kiegészítők, a lehetőségeknek csak a pénztárcánk szab határt. Biztosan sokkal könnyebben lehet boldogulni ezekkel az eszközökkel, egyenletesebbek lesznek a felületek, és a hobbiboltban kapható tegola könnyebb is, mint az enyém, ezért aki falra szeretné akasztani mindenképpen azzal próbálkozzon.
Nekem ez most megfelel így. Örülök, hogy nem dobtak ki akkor, mikor összetört, mert most igazán kedves részlete lett az otthonunknak. És bár a tengert valószínűleg az idén sem látom viszont, a házikómra nézve felidézhetem a mediterrán nyarak mámorító emlékeit.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: